1944 végefelé, de még inkább a rákövetkező évben a New York-i 52-ik utca apró jazz klubjaiban és néhány specialista lemezvállalat 78-as fordulatszámú korongjain, teljesen újszerű, fura muzsikát hallhatott az ember. Ez az új stílus nem igen volt már táncolható. Fütyülni vagy dúdolni is kevesen tudták az első hallásra disszonáns témákat, az azokat követő rögtönzéseket aztán végkép nem. Sokszor nyaktörő tempóban játszott, virtuóz technikát igénylő, szenvedélyes, zaklatott zene volt ez, melynek még a ritmusa sem hallatszott mindig egyenletesnek. A dallamos, táncolható swing-muzsikához szokott közönség jórészét idegesítette, idegenítette az egész. Sőt, nem egy élvonalbeli jazz zenész elég élesen kikelt az új stílus ellen. A trombitás, zeneszerző és hangszerelő Sy Oliver, az egyik legfegyelmezettebb swing formáció, Jimmie Lunceford zenekarának erőssége, később Tommy Dorsey hangszerelője így fogalmazott, amikor lejátszották neki Charlie Parker, Dizzy Gillespie és Thelonious Monk tolmácsolásában a “Relaxin’ with Lee” c. felvételt:
Nem tudom ezt ki játssza, de egyike azoknak a bop lemezeknek, amelyeket megvetek. Nem vagyok felvértezve, hogy megkülönböztessem egymástól az ilyen együtteseket. Nem tetszik.
Az útkereső fiatal zenészek számára azonban a “Bird”-nek (Madár) becézett alt-szaxofonos, Charlie Parker és a trombitás Dizzy Gillespie volt maga az Isten. A trombitás Miles Davis 1944-ben, 18 éves korában hallotta őket először élőben. Sy Oliverrel ellentétben, ő így látta Parkert:
Bird olyan nagy és invenciózus rögtönző volt, hogy teljesen kifordította magukból a dalokat. Ha nem ismerted a zenét, egyszerűen nem tudtad követni, hogy hol a búsban tart Bird az improvizációval. Bean (Coleman Hawkins), Don Byas és Lucky Thompson mind ugyanabban a stílusban játszott. Amikor jött a szóló rész, improvizáltak. De mindvégig kihallatszott a melódia a rögtönzés közben is. Amikor viszont Bird játszott, teljesen más szabályok érvényesültek, teljesen másról volt szó és amit játszott, az is minden alkalommal más volt. A mesterek között ő volt a mester. (…)