A jazz szempontjából azért fontos a blues társadalmi és zenei gyökereinek legalább alapfokú ismerete, mert a blues a jazzmuzsika egyik alapköve, nélküle a jazz sohasem lehetett volna azzá, amivé napjainkra fejlődött.
Az előzőekben tárgyalt, a jazz afro-amerikai zenei előzményei és vívmányai közül a munkadalok, a spirituálék, a gospelek, a minstrel és a vaudeville szórakoztató muzsikái, a masírozó rezesbandák zenéi, sőt még a ragtime sem épült be olyan szervesen a jazzbe, mint a blues. Az előbbiek a jazz kialakulása után többnyire élték továbbra is a saját életüket, egyedül a blues lett az a zenei forma, amelyből a jazz a legmélyebben táplálkozott, amely teljes mértékben beépült a jazzbe és máig meghatározó eleme annak. A blues, miközben együtt fejlődött a jazz-zel, sajátos jegyei a kompozíciókban határozottan felismerhetők, eredeti zenei és tartalmi jellegzetességeihez, mint kiinduló ponthoz, minden stílusváltás során visszanyúlnak az újító zenészek.
Érdekessége továbbá a bluesnak, hogy nemcsak a jazz részeként, hanem önálló zenei műfajként is jelentős szerepet foglal el a kortárs zenében.
A blues különlegessége és jelentősége abban rejlik, hogy nem csupán egy zenei irányzat (és mint fentebb említettük, nem csak a jazz része), hanem egyszerre népköltészet, irodalom, egy népcsoportnak a társadalmi helyzetről alkotott véleménye. Ugyanakkor blues zenésznek lenni életformát is jelentett. A blues kifejezetten afro-amerikai produktum, Amerikában alakult ki, bölcsőjét a fekete rabszolgák ringatták, bár a rabszolgaság idején a később bluesként elfogadott műfaj még nem alakult ki teljes formájában. Táplálkozott a munkadalokból, a spirituálékból, megjelent a minstrel és a vaudeville előadásokon. (…)