1993-ban az Atlantic Recording lemeztársaság konferenciáján az alábbi megállapítás hangzott el az afro-amerikai és az európai zene közötti különbségről:
„A dallamok és a dallamvariációk tekintetében az anglo-amerikai hagyomány a legfejlődőképesebb, de a rögtönzésnek az afro-amerikaiak a mesterei. A fehéreknek komoly hagyományaik vannak a harmóniák megalkotásában, de mind az énekelésben, mind a zenekari muzsikában erősen kötődnek az instrukciókhoz, a kottába írtakhoz. A feketék rendkívül tehetségesek a spontán éneklésben, de nagyon kezdetleges a tudásuk és a tapasztalatuk a harmóniák terén. A fehéreknek fejlett a költészetük, a balladáik; a feketék a vezető – kórus közötti párbeszédet alkalmazzák énekeikben, amely az egyszerűbb megértést szolgálja.”
Ez az eszmefuttatás azért lényeges a jazz kialakulásának tanulmányozása szempontjából, mert kétségtelenné teszi, hogy a jazz az afrikai és az európai zene összeolvadásából jött létre. A jazz gyökereinek alaposabb megismerése azért szükséges, mert a tradíciók valamennyi zenei ágazat közül a jazzben mutatkoznak meg a legerősebben. A jazz a több mint száz éves történetének fordulópontjai, stílusváltásai során - hol kevésbé, hol erősebben - mindig visszanyúlt valamilyen módon az eredetekehez, hivatkozott az alapokra.
Amint azt az előző fejezetben és néhány sorral fentebb már említettük, kétség nem fér hozzá, hogy a jazz az afro-amerikai és az európai zene elegyként jött létre. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a jazz szeretete és megértése érdekében foglalkozzunk a zenei gyökerekkel. (…)