(...) A ritmika és az improvizáció mellett a jazz harmadik meghatározóan fontos alkotóeleme a harmónia. Ennek a három elemnek az együttese alkotja a jazzmuzsika alapját.
A pontos meghatározásért ismét a lexikonhoz folyamodunk, amely szerint: „a harmónia az egyidejűleg hangzó zenei hangok együttese". Amennyiben az olvasó már hallott jazz-zenét (és ennek ellenkezőjének feltételezése is sértés) megállapíthatja, hogy a vezető dallamot mindig egyszerre hangzó és több hangból álló harmóniák kísérik. Amennyiben ezek a harmóniák legalább három hangból állnak, akkor ezeket akkordnak nevezi a zenei szakirodalom.
A harmónia egyértelműen az európai zenéből került a jazzbe, hiszen az eredeti afrikai népzenében – talán a zulu népzenét kivéve - nem találhatók önállóan meghatározható harmóniák. Ugyanakkor a klasszikus európai zene bővelkedik olyan kiváló zeneszerzőkben, akik csodálatos harmóniavilágot teremtettek kompozícióikban (Richard Wagner, Liszt Ferenc, Richard Strauss, Verdi, Puccini és mások). Természetesen az európai zenében nem csak a fent említett szerzők művei domináltak, hiszen harmóniai szempontból fontos részei voltak az európai zenének a népdalok és az egyházi dalok is.
Az afrikai és az európai zene egyesüléséből kialakuló muzsika eredményeképpen az amerikai néger népzenében, még ha egyszerű formában is, már megjelentek a harmóniák,
A dallam alatt játszott harmóniák aláfestik a zenei témát, kiemelik annak hangzását, érzelmeket, hangulatokat fejeznek ki, ezért óriási szerepük van a zenében. Ez a kijelentés természetesen vonatkozik a jazzre is. Nem tekinthető véletlennek, hogy a jazz kezdeteitől megjelentek a harmóniák a különböző jazz darabokban. (…)