21. fejezet: Kit kedveltek a jazzkedvelők

 

Eddig csak a zenefogyasztó közönség egészét vizsgálva próbáltuk feltérképezni a jazz népszerűségének alakulását. Nem érdektelen azonban, hogy a jazzkedvelők fokozatosan szűkülő táborán belül a különböző időszakokban milyen irányzatok domináltak, mely együttesek vagy művészek örvendtek nagy népszerűségnek. A harmincas, negyvenes és ötvenes években a két vezető amerikai szaklap, a Downbeat és a Metronome évi rendszerességgel megszavaztatta az olvasótáborát, hogy kiket szeret a legjobban a különböző hangszereken vagy kategóriákban. Sajnos az 1961-ben megszűnt Metronome listái nem állnak rendelkezésre az interneten, de a lap még a British Library sajtórészlegében sem lelhető fel, így aztán kénytelenek voltunk elszórt utalásokból össze gereblyézni amit tudtunk a Metronome listavezető zenészeiről bizonyos években. 1936-tól kezdődően azonban hiánytalanul fellelhető a Downbeat olvasótáborának évzáró értékelése, legalább is az első helyezettek listája minden kategóriában fent van a magazin honlapján.  Ami még érdekes az a jazzkedvelők legszűkebb körének, vagyis a kritikusok ízlése, amelyet, legalább is amerikai viszonylatban, tükröz a Downbeat kritikusok 1953-mal kezdődően évente megtartott szavaztatása, melynek első helyezettei 1954 kivételével szintén megtalálhatók, az említett honlapon:

http://www.downbeat.com/default.asp?sect=cpollindex

Az olvasótábor szavazatai természetesen nem feltétlenül nyújtanak pontos képet a jazzkedvelők egészének ízléséről, hiszen nem minden jazzbarát olvas szaklapot és a lapok olvasóinak nem mindegyike szavaz. Ezzel együtt érdekes betekintést nyújtanak ezek a listák a műfaj valószínűleg legelkötelezettebb támogatóinak az idők során alakuló ízlésébe. (...)