„A világzene a világ különböző részein élő etnikumok komponált muzsikája, amely az adott etnikum által használt szokások, tradíciók szerint születik. Az amerikai popzene is egyfajta világzene, hiszen ott van a világ minden táján és mindenki hallgatja, függetlenül attól, hogy tetszik-e neki, vagy sem.” (Jan Garbarek)
Véleményünk szerint nem kétséges, hogy a jazz világzene, hiszen az európai és az afrikai együttes hatások keverékéből jött létre az Egyesült Államokban, majd lett ismert az egész világon, így elfogadható Garbareknek az a megállapítása, hogy a jazz amerikai popzene, amely különösen a swing korszakban vált igazán népszerűvé. Akkor árasztották el ugyanis a piacot a jazzlemezek, akkor domináltak a zenei rádióadásokban a jazzfelvételek. Az eddig ebben a könyvben leírtak alapján – reméljük – követhetik a tisztelt olvasók azt a folyamatot, ahogy a jazz kialakult, meghódította Amerikát, majd a II. világháború után elterjedt, és mint internacionális zene népszerű lett az egész világon. És ettől az időtől kezdve már nem csak az amerikai, hanem az európai, az afrikai, az ázsiai, a dél-amerikai és a dél-afrikai népzenei hatások is megjelentek a jazzben. A jazz európai elterjedésében nagy szerepük volt azoknak a jazzmuzsikusoknak, akik a háború után telepedtek le, és arattak sikereket az „öreg földrészen”. Kezdődött a folyamat a New Orleans-i gyökerű klarinétossal Sidney Bechet-vel, majd folytatódott a bebop generáció kiválóságaival, Kenny Clarkkal és Bud Powellel, később néhány free muzsikussal, Cecil Taylorral, Albert Aylerrel, Archie Sheppel és az Art Ensemble of Chicago zenészeivel. Ezek a muzsikusok interaktív kapcsolatba kerültek az adott ország zenéjével és zenészeivel, és kölcsönösen hatottak egymásra. (…)