16. fejezet: A posztmodern jazz

 

(…) Míg a jazz az előző időszakokban alapvetően a nagy egyéniségek stílusteremtő munkásságára épült, a huszadik század utolsó éveiben egyre inkább az eklektikus játék, a kifejezési formák keverése lett a jellemző, amely nem egy meghatározott stílus jegyeinek alkalmazása szerint jelent meg a zenében. A hetvenes évek végétől leginkább azok a zenészek lettek sikeresek, akik sokfélét és sokféleképpen tudtak játszani, sokféle módon voltak képesek kifejezni önmagukat és alkalmazkodni tudtak a közönség ízléséhez, elvárásaihoz, továbbá, akik reagáltak a változásokra, képesek voltak zenei értelemben „különböző nyelveken” beszélni, és gyorsan váltani a nyelveket, ha arra volt szükség. A posztmodern zenészek még abban a tekintetben is mások voltak társaiknál, hogy sokszor olyan stílusjegyeket is beépítettek a zenéjükbe, amelyeket addig oda nem illőnek tartottak. Gyakran olyan új, provokatív kombinációkat alkalmaztak, amelyeket addig még nem volt szokás. Egyéni stílusokat, egyéni hangzást, egyéni szerkezetet alakítottak ki, olyanokat, amelyek gyakran messze kerültek a mainstream formáktól. A harsonás George Lewis szerint a szabadság egyéni értelmezése jelentheti a szabadság széleskörű gyakorlását és terjeszti ki a zene lehetőségeit. Ezzel a megjegyzésével voltaképpen egyben a posztmodern jazz meghatározását is megalkotta. Míg addig a jazz kiemelkedő személyiségei, mint Armstrong, Ellington, Parker, Davis, vagy Coltrane szimbolizálták a jazz fejlődését, a hetvenes évek végétől kollektívák, szervezetek jelentették a jazz világának progresszív szárnyát. Az első ilyen jellegű formáció az 1964-ig működő Jazz Composers Guild (Jazz Zeneszerzők Céhe – szerzők) nevű szervezet volt. Őket hamarosan több hasonló követte, mint például az Underground Musicians’ Association  Los Angeles-ben, a Black Artists’ Group St. Louisban, vagy a detroi-i  Creativ Musicians. Talán a legnagyobb befolyással a chicagói Association for the Advancement of Creative Musicians (AACM) (Szövetkezés a Kreatív Zenészek Előmozdítására – szerzők) nevű szervezet rendelkezett. (…)